Mindig is érdekelt a hely története, ahol születtem és lakom. Ha a házak falai mesélni tudnának, az érdekes lenne. Külföldön járva zavart, amikor egykor magyarlakta területeken azt éreztem, hogy elhallgatják a történelem egy-egy szeletét. Kassát szlovák városnak, Brassót román városnak bemutatni több mint történelemhamisítás, sértés az ottlakó, a várost építő magyarok, zsidók, németek, vagy székelyek, magyarok, szászok felé is.
Nem eshetünk hasonló hibába, amikor világvárossá fejlődő Budapest 100 éves házait nézzük. A Rózsa u. 27. pl. egy az izraelita hitkösségben tiszteletreméltó házaspár tulajdonolta, és vélhetően építtette.
A ház sorsa 70 évvel ezelőtt vett drámai fordulatot, amikor csillagos háznak jelölték a szomszédos 29-es, a szintén méretes Rózsa 16-os számú házzal egyetemben. Akkortájt egész Budapest megmozdult, mert addig a származásuk vagy vallásuk szerint vegyesen lakó magyarok közül a zsidónak minősített embereket egy-egy házba költöztették, onnan a keresztényeknek kiköltözni kellett. Százezrek fuvarozták dolgaikat ide-oda, volt aki egy szobáját lezárva, bútorait kénytelen hátrahagyva költözött. Az utcánk egy kétségbeesett, felbolydult kaptárra hasonlíthatott.
Házunk egyik volt lakója a felmenőinek történetét mesélte el nekem. Szülei majd itt szeretnek egymásba, és házasságuk "gyümölcse" mesélte el nekem az alábbiakat:
Édesapjának szülei eredetileg a második emeleten laktak a háború elött is, az udvarra néző lakásban az egyik emeleten középen. 1944-ben már mind a 3 fiúkat (köztük a majdani édesapját) munkaszolgálatra, és 3 lányukat is már kényszermunkára elvitték, csak az idős nagyszülők maradtak vissza egyik férjezett lányuk unokájával, Gyurikával. A fiúk a Kárpátokban véderőműveket építenek a honvédségnek az oroszok ellen mindezalatt.
Édesanyja szülei az akkor még 16 éves édesanyjával és annak 12 éves hugával hosszas költözködések után itt kötöttek ki, éppen ebben, a zsidóknak kijelölt csillagos házban - Annak is az első emeletén, szemből a baloldali lakásban az udvari és cseled szoba részében. Később mindkét családot a földszinti baloldali lakásba zsúfolták, amely egy később ismert zeneszerzőé, illetve édesapjáé volt.
Ugyanis az emeleti lakásokat a bennük lévő értékkel a nyilasok lezárták. Érintetlenségüket a házmesternek kellett ellenőriznie. Ekkor már csak idősek és 18 év alattiak voltak a házban, s egyszercsak közölték a nyilasok, hogy irány a gettó, és a sarkon gyülekező.
Akkor a még csak 16 éves mamájának súgott a házmester, hogy ne siessen az öltözködéssel, mert "aki időt nyer, életet nyer". Az első transzport el is indult a belső gettó felé.
Az apai nagyszülőkről az egyik fiúk mátkája gondoskodott, egy elvált keresztény asszony (Teri), aki rendszeresen hozott élelmet az öregeknek és a velül lévő unokának, de aznap mivel hallotta, hogy hajtják befelé a zsidókat, a 2 éves kisgyereket a hátizsákbatéve kicsempészte a házból, az utcából, és vitte át Budára, ahol a lányával együtt nevelte. Később egy ismert zenekarunk ennek az eseménynek köszönheti egyik tagját, illetve a tag életét.
Az apai nagyszülőket be is terelik a következő begyűjtés alkalmával, nagypapa a gettó területén meghal, nagymama szívósabb volt.
Az anyai nagypapa leleményesebb volt, így az édesanyja és huga szüleikkel gyorsan továbbmenekülnek a terelés hírének hallatán, és sikeresen bujkálnak Pesten. Az oroszok megérkezésekor egyből málenkíj robotra fognák négyüket, bent is állnak a transportban - de amikor az egyik orosz tiszt kérdez valamit, a papa hosszasan magyaráz kézzel lábbal, és integet a családnak hogy húzódjanak közel. A kiskatonák elindítják a menetet, de a tiszttel társalgók kimaradnak. Így megúszva ezt is: Visszajönnek, az első emeletre, ahol már 2 idősebb hölgy lakik, és az szokásos társbérleti formában élnek tovább egy ideig.
Eközben édesapja mamája is visszatér a gettóból egyedül a második emeletre, jön vissza minden lánya, az is aki a gyerekét (az unokát) hátrahagyni kénytelen volt, és a fiúk is a munkaszolgálatból. Visszatérnek a fiúk, köztük majdani apja is, akiket Bécsben ért a frontvonal. Teri visszahozza a gyereket, csak Gyurika apukája késik még 2 évet, mert az oroszoknak is 2 évet dolgozik kényszerből. Ezután születik meg második fiúk - történetünk elmesélőjének másik unokatestvére, aki egy ismert színésznő édesapja lesz.
Én meg érdeklődve hallgattam és jegyeztem le a történetet, mert hirtelen átéreztem, hogy min ment keresztül az az idős hölgy (az elmesélő néhai nagynénje), aki a házunkban középütt lakott, és bár én mindig köszöntem neki gyerekkoromban, de olyan kevesett tudtam róla és családjáról, ... mert sokmindnet takart az aggódó emlékezet.
